Honvágy Angliában – amikor a tökéletes valójában “csak” jó

Szóval ismét régen írtam (4 hete), de a beígérteknek megfelelően a Londonban tapasztalt honvágyamról fogok írni.

Honvágy

A probléma először akkor jött elő, amikor Dublinban voltunk, és rá kellett jönnöm, hogy Dublinban nagyon sok tekintetben jobban élhetnénk (legalábbis akkor, ha ugyanúgy adva lenne a munkánk, mint itt Londonban). Ez most persze egy “mi lett volna, ha…” című gondolat, tehát reálisan nem értelmezhető, hiszen ki tudja, hogy Dublinban kaptam  volna-e 2 hónap alatt állást. Viszont ha minden ugyanúgy jól alakult volna, ahogy Londonban, akkor Dublin jobb választás lett volna.

Aztán a legutóbb említett decemberi magyarországi utunk is kicsit eltávolított Londontól. Hiszen ha jól éreztem magam Magyarországon, akkor biztosan élni sem lenne olyan rossz (járhatnék tüntetésekre, harcolhatnék Orbánék ellen, stb.). Szóval ezek miatt most kicsit nehezebb Londonban élni, hiszen nem érzem a korábban “rózsaszín ködként” érzett tökéletességet. Márpedig ami nem tökéletes, hanem “csak” jó, az nem fog örökké tartani, illetve az nem a lehető legjobb világ, amelyben élhetek. Persze lehet, hogy ha Dublinba költöznénk, és ott élnénk, lehet, hogy ott is úgy érezném, hogy van ennél elérhető tökéletesebb hely.

Persze ettől függetlenül London minden tekintetben az első választásom marad még évekig (megvárom, hogy 2015-ben hogy alakul az itteni választás, hátha nem Cameronék nyernek, és akkor a bevándorlás-ellenes retorika is alább hagy). Ettől függetlenül viszont a politikába is szeretném magam újra belevetni. Szerencsére pont holnap fog Bajnai Londonban fórumtalálkozót tartani az itteni magyaroknak. Természetesen ott leszek, és megnézem, el tudok-e indulni ezen a vonalon. Aztán hátha sikerül visszatévelyednem a politika irányába… ami ugyebár annyira hiányzik Magyarországról (tényleg hiányzik, nem ironizálok).

Szóval London ugyan varázsát elvesztette, de a hitem megmaradt abban, hogy itt jól fognak alakulni a dolgaim. A munkám pedig továbbra is ad annyi kihívást, hogy megérje maradni. Plusz hátha sikerül a politikai vonalat is újraindítanom… ez tényleg a napokban dől majd el.

A következőkben igyekszem majd a még januárban létrehozott általános információs részt bővíteni. Szeretném, ha minél több embernek tudnék segíteni a kivándorlásban, ezért is akarom azt a részt javítani.

Személyes történet egyelőre nem lesz új, mivel izgalmas dolgok nem történtek velem (leszámítva a most hétvégi párizsi rövid nyaralásunkat), ezért új poszt lesz, ha lesz miről mesélni.

Költségarányos költségek – albérlet és más semmi

Na, hát akkor a tervezetteknek megfelelően egy kicsit írok még a költségeimről, illetve hogy miként is épül fel az itteni személyes pénzügyeim tervezése. Fontos, hogy ez az írás (az ezt megelőző költségekkel foglalkozóval ellentétben) csak a saját pénzügyi tervemről szól, tehát ha másnak más a keresete, mások a kiadásai, mások a prioritásai, stb., akkor ezek a számok mind mások lesznek neki.

Tehát átlagosan egy hónapban körülbelül 1085Ł-nyi költségem van, amely az alábbi részekből tevődik össze:

1. Albérlet = 500Ł
2. Internet + fűtés = 60Ł
3. Telefon-előfizetés = 25Ł
4. Buszbérlet + alkalmanként metró = 100Ł
5. Bevásárlás és gyorskaja = 225Ł
6. Egyéb költségek (ruhavásárlás, alkalmanként repülőjegy, szendvicssütő, játékok, stb.) = 175Ł

Mindez százalékos bontásban a következőképp néz ki:

1. Lakhatás, rezsi (internettel) = 51,5%
2. Kommunikáció = 2,5%
3. Utazás = 9%
4. Kaja = 21%
5. Egyéb = 16%

Ebből látszik igazán, hogy a lakhatás fix költsége az, ami leginkább megdobja a megélhetési költségeket. A jövőben mind a lakhatáson, mind az utazáson spórolni szeretnék (akár azzal, hogy máshova költözünk, akár azzal, hogy olcsóbb helyre költözünk). De tény, hogy ezen a két dolgon nagyon sokat lehet spórolni, és általában ez a két igény határozza meg azt, hogy valaki mennyit tud megtakarítani (meg persze a fizetése).

Legközelebb a magyarországi két hetünkről fogok írni, illetve arról, hogy milyen meglepetés ért (az, hogy kifejezetten jól éreztem magam).

Londoni metrósztrájk – a szakszervezetek ereje és hatása

Nos, időben kicsit ugrunk (de majd aztán visszakanyarodunk a következő posztban), ugyanis a magyarországi telelésből való hazaérkezésünkről írok most.

Szóval december 26-án repültünk vissza, és aznap – immár harmadik éve zsinórban – sztrájkoltak a metróvezetők. A sztrájk oka minden évben az, hogy nem kapnak elég extra pénzt a 26-i munkáért (3 munkanapnyi bért szeretnének aznapra). Szóval ezért mindig sztrájk van, és itt a sztrájktörvény abszolút a sztrájkolót védi, nincs “elégséges szolgáltatás”, és hasonló rejtett csapda a törvényben (megjegyzem, Magyarországon jelenleg alkotmányellenes módon korlátozva van a sztrájkjog, hiszen az “elégséges szolgáltatás” mértéke olyan magas, hogy nem éri meg miatta sztrájkolni). Szóval lényeg, ha sztárjk van, akkor nem jár semmi, pont.
Így mi természetesen rosszul jártunk, ugyanis a pár metrómegállónyi utunkat busszal kellett megtenni. Csak épp a buszok tele voltak a – sztrájk miatt -, így részben gyalog kellett megtennünk az 5 km-es hazautat. De hát ez van, ezt kell szeretni.
De miért is tudják megcsinálni mindezt a metrósok? Azért, mert az összes hagyományos szakszervezet (közlekedési dolgozók, tanárok, bányászok, orvosok, stb.) nagyon erős képviselettel rendelkezik. Tehát ez azt jelenti, hogy ha valamit el akarnak érni, és nem kapják meg (pl. fizetésemelés, munkaidő-kedvezmény, stb.), akkor komoly nyomást tudnak gyakorolni sztrájkon keresztül.

Az persze más kérdés, hogy a metróvezetők éves fizetése bruttó 45-50 ezer font körül van (átlagfizetés 1,7-1,9x-ese, mintha Magyarországon havi bruttó 450000 Ft-ot kapnának), szóval csak részben jogos a sztrájk útján kikényszerített (vagy “kizsarolt”) követelés. Én mégis azt mondom, hogy egy normális, demokratikus országban jó az, ha a munkavállalók tudnak sztrájk útján harcolni a plusz juttatásaikért. Oké, hogy ezzel én, mint mezei polgár nagyot szívok, mert cipelnem kell a csomagom, vagy nem érek be időben dolgozni, de igenis fontos az, hogy aki fontos infrastruktúrát működtet (lásd a kb. 3000 metróvezető 12 millió ember közlekedését szolgálja ki), azok igenis legyenek védve, megbecsülve, és akár túlkompenzálva is.
Tehát a sztrájk így működik egy fejlett országban, és biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő években még sok ilyennel fogok találkozni.

 

Felhívás

Dublin – ha ide költözhetnék

Nos, akkor mesélek egy kicsit Dublinról. A hosszú hétvégés odautazásunk apropója az volt, hogy egy volt munkatársnőm (aki jó barátom lett) ott dolgozik immár 1,5 éve. Egyébként ő is inspirációként szolgált a kivándorláshoz, úgyhogy örülök, hogy segített. Szóval lényeg, hogy őt látogattuk meg.

Dublin innen 80 percnyi repülőútra van, szóval elég közelinek számít. Maga a város nagyon kellemes volt, egyáltalán nem volt olyan zsúfolt, mint London, az emberek nagyon segítőkészek voltak, és tényleg nagyon jó volt ott 4 napot pihenni. Emellett azt is megállapítottuk, hogy sokkal olcsóbb, mint London.
Többször is írtam már, hogy Londonnal kapcsolatban a fő fenntartásom az, hogy nagyon drága a lakhatás. Tehát ha az ember akar egy normális lakásban lakni egy nem túl külvárosi helyen, akkor 1200-1300 Ł-ot is ki kell fizetni egy jó 1,5 szobás lakásért. Ezzel szemben Dublinban max. 1000 €-ért (majdnem 50%-kal olcsóbban) lehet kapni hasonló minőségű és kevésbé zsúfolt lakást. Szóval ezzel már rengeteget lehetne spórolni.

Ráadásul munka szempontjából – főleg IT-s területen – nincsenek különbségek, sem fizetéseben, sem lehetőségben (bár talán Londonban a tapasztalatot igénylő helyekből több van), tehát sokkal több pénzt meg lehet spórolni hosszabb távon. De tény, hogy ha most újra választhatnék, akkor lehet, hogy London helyett Dublint választanám. Tényleg egy kényelmesebb, szebb, élhetőbb, és kedvesebb város benyomását keltette. Most pedig jöjjön pár kép az utazásról.

 

   
   

A szünet és okai

Nos, bő két hónap után ismét írok, mégpedig arról, hogy miért nem írtam. Igazából ennek több oka is van:

1. Novemberben történt pár kellemetlen esemény, amelyeket nem akartam még leírni, akartam, hogy kicsit időben távolabb szemlélhessem őket.

2. A munkám az átlagnál jobban leterhelt novemberben, és december elején, ezért kevésbé volt kedvem írni (ha már a munkahelyen is 8 órában szöveggel dolgozom)

3. Utaztunk mind Dublinba, mind Magyarországra az elmúlt 6 hétben, és az ott ért élmények miatt kicsit máshogy tekintek Londonra (főleg a dublini pozitív tapasztalataim miatt).

Viszont úgy döntöttem, hogy mindezeket az érzéseket jobb, ha papírra is vetem, úgyhogy a következő hetekben afféle retrospektív november-decemberi történetmesélést tervezek.

Tehát a témák:

1. Egy telefon-előfizetés kálváriája
2. Az angol kiszállítócégek és a posta bakijai
3. Dublin, ahol bármikor szívesen laknék
4. Költségarányos költségek (ez afféle folytatás a korábbi fizetésarányos költségeket firtató posztomnak, lásd itt)
5. A londoni metrósztrájk és az angol szakszervezetek
6. Magyarország – 2 hét pihenés
7. Honvágy és okai

Lehetséges, hogy ez a 7 téma még bővülni fog, de az elmúlt 8-9 hét nagyjából erről szólt.

Régi hobbi – Sega Dreamcast

Na, hát igen, tényleg nem csináltam semmi érdekeset a Dreamcastem nyomogatásán kívül, úgyhogy kénytelen leszek kicsit nosztalgiázni ebben a témában. A Sega Dreamcast 1999-ben lett kiadva a PS2-vel együtt (pontosabban a PS2-vel azonos konzol-generációban). Nagyon sok jó játékot adtak ki rá, amelyek aztán szépen elsikkadtak amiatt, mert a Dreamcast is megbukott 2 évvel a kiadása után (a PS2 teljesen elvitte akkor a konzolpiacot amin azóta a Microsoft Xbox-jával és a Nintendo Wii-vel osztozik). Szóval így elég hamar a retro kategóriába került a Dreamcast, mivel semmilyen mainstream játékot nem fejlesztettek rá a későbbiekben.

Szóval ez van most, én jól megvagyok a magam kis retro játékival, bár jövőre lehet, hogy veszek egy Xboxot, arra ugyanis szintén nagyon sok jó játék lett már kiadva az elmúlt 7 évben.

Új hobbi – online egyetemen tanulás

A napokban egy munkatársam mutatott egy nagyon érdekes oldalt nekem. Az oldal címe Coursera, és online egyetemi kurzusokat lehet rajta csinálni. Nagyon jó az oldal, ugyanis főleg neves amerikai egyetemekről (illetve most már egyre több európai egyetemről is) kurzusokat hirdetnek meg, amelyek majdnem ugyanolyanok, mint az offline megfelelőjük. Ráadásul a témák is olyanok, amelyek engem mindig is érdekeltek, csak az angol szak keretében nem tudtam megtanulni. Ilyen témák például a játékelmélet, gazdasággal foglalkozó kurzusok, alapvető programozás, és hasonlók.

Igazából ennek az online tanulásnak több célja is van: egyrész ad egy keretet a napomnak, és kevésbé érzem azt, hogy elfolyik a szabadidőm, másrészt elfolyás helyett abszolút hasznos dologra használom fel: tanulok. Az, hogy már 2 éve kijöttem az egyetemről kicsit felélesztette bennem újra a tanulás iránti vágyat, mert tényleg hiányzik az a légkör, és egyáltalán az, hogy én leüljek (akár a gép elé), és hallgassak valakit, aki okos dolgokat mond, majd erről írhassak egy (vagy több) esszét. Ezek a kurzusok pedig pontosan ezt az igényemet elégítik ki, ráadásul tényleg lehetőséget adnak arra, hogy új vizekre evezzek (például a fent említett programozói kurzuson).

Szóval most ez köti le a szabadidőmet (illetve a Sega Dreamcastem, amit pár napja vettem), szóval most magáról Angliáról kevesebbet fogok mesélni. Amiről viszont fogok (ám előtte még mindenképp végzek egy kis tájékozódást/kutatást a témában) mindenképp, az az iszlám és az itteni megjelenése, ugyanis ez az angliai kultúrsokk talán egyetlen furcsa és kicsit nehezen értelmezhető és befogadható része. És itt most nem akarok semmi iszlámellenes keretet adni a leendő írásnak, de mindenképp le fogom írni, hogy mennyivel más az a kultúra az alapvető nyugati világhoz képest.

Megélhetés – újabb angol-magyar összehasonlítás

Lassan 5 hónap itt tartózkodás után egyre inkább kezd kialakulni egy állandó fogyasztásom, ami segít abban, hogy a következő 12 hónapra megsaccoljam a várható költségeimet/megtakarításaimat.

Az ehhez tartozó számokat szeretném itt megosztani, hogy ismét bemutassam, mennyivel más itt a megtakarítási lehetőség Magyarországgal szemben (főleg akkor, ha az ember Angliában is használja a piacképes tudását). Ami fontos, hogy ezúttal a havi fizetés %-os arányához mérve fogom bemutatni, hogy az én esetemben hogyan változtak a költségeim

Magyarország

• Készétel + bevásárlás (70-30%-os arány): 24%
• Albérlet + rezsi (internet, telefon is): 22%
• Közlekedés (BKV): 4,5%
• Egyéb költségek (egyéb bevásárlás, műszaki cikkek, egyszeri költségek): 13,5%
• Nettó megtakarítás: 36%

Anglia

• Készétel + bevásárlás (60-40%-os arány): 12%
• Albérlet + rezsi (internet, telefon is): 31%
• Közlekedés (90% busz, 10% metró): 5,5%
• Egyéb költségek (egyéb bevásárlás, műszaki cikkek, egyszeri költségek): 7,5%
• Nettó megtakarítás: 44%

Ami leginkább szembetűnő, az az ételekre költött szinte töredék pénz (12% a 24%-kal szemben). Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy az általam vett dolgok (részben gyorskaja, részben pedig átlagos félkész ételek + alapanyagok) szinte ugyanannyiba kerülnek mint Magyarországon, illetve ami drágább, az nem érezhető az itteni magasabb fizetés miatt.

Az albérlet viszont közel 50%-kal drágább arányaiban (31% a 22%-kal szemben), igaz, ezt részben lehetne még csökkenteni, ha nem önálló lakásba költöztünk volna (illetve lehetett volna 35-37% is akkor, ha tényleg egy nagy lakást veszünk ki a garzon helyett). Ebből azért jól látható, hogy London tényleg nagyon drága lakásbérlést illetően.

A közlekedés viszonylag meglepetést hozott, ugyanis a buszbérlet, vagy az 1-2-es metrózónát lefedő bérlet csak kb. 4,5-6,5%-át viszi el egy fizetésnek, ami alig drágább a magyarországi BKV bérletnél (mivel eleinte külsőbb zónában laktunk, ezért azt vártam, hogy ez egy magasabb költség lesz, ám szerencsére sikerült csökkenteni az értékét).

Az egyéb költségek terén is nagy az eltérés (közel feleannyit kell itt költeni, mint Magyarországon), ami abból adódik, hogy minden műszaki cikk hasonló árban van a magyarhoz képest, tehát fizetésarányosan nagyjából harmadannyiba kerül. Például ma vettünk egy asztali telefont 4Ł-ért, korábban szendvicssütőt 5Ł-ért, játékkonzolt 30Ł-ért, vagy mikrót 40Ł-ért. Szóval összességében a kaján és az egyéb költségek terén megspórolt pénz adja a magasabb (40% fölötti) megtakarítási rátát. Nagyon szeretném, ha ezt a 40% fölötti szintet tartani is tudnám az elkövetkezendő 1 évben, ugyanis akkor gyakorlatilag 6 hónapon belül megtérül a kiköltözésünk teljes költsége.

Sztereotípiák – furcsa dolgok a magyarokról

Nos, most nem a munkahelyemről írok (de legközelebb már tényleg arról fogok), hanem arról, hogy az elmúlt 4 hónapban miket hallottam az angoloktól (itt jegyzendő: olyan angolokra gondolok, akik itt születtek és itt éltek generációk óta, nem pedig másod- vagy harmadgenerációs bevándorlókra) a magyarokkal kapcsolatban.

Kezdem talán a személyes tapasztalatommal: több munkatársam is kérdezgetett Magyarországról (milyen az idő, mennyien laknak ott, milyen Budapest, stb.), és én készséggel válaszoltam is nekik. Ami érdekes volt az inkább az, amikor én kérdezek, hogy “és ti mit tudtok/mit hallottatok Magyarországról?”

Az első héten az egyik munkatársnőm a következőt mondta: “én azt hallottam, hogy Magyarországon elég sok embernek van otthon lova.” Először visszakérdeztem, hogy jól értettem-e, amit mondott, és igen, jól értettem. Gyakorlatilag az a kép volt a fejében, hogy bizony nálunk még a lovak tartása teljesen mainstream dolog. Néztem nagy kerek szemekkel, aztán diszkréten elmagyaráztam neki, hogy az már kicsit bizony régen volt.
A másik érdekes történtet a friss diplomás munkatársamhoz köthető. Kérdezte azt, hogy mik Magyarország szomszédos országai, és ugye felsoroltam neki őket. Aztán elejtettem, hogy ugyebár Magyarország kissé elmaradott Ausztriához képest, mivel Ausztriát a britek-amerikaiak, Magyarországot pedig a Szovjetunió szabadította fel. És ő meglepődve konstatálta, hogy “akkor Ausztria és Magyarország nincs egy szinten? Mármint nem ugyanaz az életszínvonal?” És mondtam, hogy nem, mivel ugye Magyarországon így 1989-ig diktatúra volt, és csak 23 éve (pontosabban 21 éve, hiszen 2010 óta újra diktatúra van) létezik normális demokrácia. Ezen pedig ő lepődött meg, és látszott rajta (ez inkább az én megérzésem, nem biztos, hogy tényleg így is gondolta), hogy nem nagyon tudja hovatenni azt, amit hallott.
A harmadik vicces eset pedig Égyivel esett meg. Ez akkor történt vele, amikor egy próbanapra ment nanny-nek egy angol családhoz. A gyerek szüleivel ment sétálni, mert mentek valahova. Amikor odaértek egy kereszteződéshez, akkor az anyuka megállt, megnyomta a lámpán a gombot, majd odaszólt Égyinek: “azt tudod, ugye, hogy majd akkor mehetünk át, ha a piros ember zöldre vált.” Égyi csak nézett, és meglepődve válaszolt, hogy “természetesen, tudom.” Azért elég érdekes, hogy feltételezte róla az anyuka, hogy most lát életében először jelzőlámpát…

Szóval ilyen furcsa dolgokat hallottam eddig Magyarországról, amiből az a konklúzióm, hogy az angolok tényleg nehezen tudják ezt az egész Kelet-Európát (és főleg annak kisebb országait) elhelyezni a fejükben, és Magyarországgal kapcsolatban is kb. Budapestig látnak. Ettől függetlenül ezzel nincs semmi gond, bár tény, hogy ezzel kicsit kisebb a világa az angoloknak annál, mint amekkora lehetne.

A lakás